vasárnap rátettük a régi gyári mocitetőmet és visszatettük a gyári gyújtáselosztót ,kimetem vele próbálni tökéletesen működött újra ,ugyhogy nagyon talány hogy az msd miért generálja ezt a hibát ha valakinek van ötlete ossza meg velünk bátran
Sejhteő volt hogy a fémtetőt sajnáltam szétflexelni igy a 4pillangó bentről fogja szívni a meleg levegőt tuti rosszabbakat fogok menni időben ami be is igazólódott elsőre 8.4 (multkor már 8.2-őt mentem)
most nem a matadorral próbálkoztunk hanem a szélesebb yokohamákkal amik elég kopottak meg öregek de gondoltam hátha jobban megtapadnak azon a szar aszfalton 0.55barral 2.2es 60lábam volt,de gyengébb célvonali aztán mégegyet mentem 0.9baron de rosszabb lett 2.4es 60láb 8.6al !
többet nem volt lehetőség tesztelni mert nagyon sokat kellett sorbanállni,esély sem volt rá újra menni
igy 2.ként jutottam be,smarttal mentem elődöntőt de kuplunghiba miatt csak végiggurult!
Skoda ellen éreztem hogy kevés leszek hihettelen puha avon gumikkal megy amit meg is tudnak mellegíteni neki rajt elött ,megfogtam a gumit olyan mintha ragasztóba nyúlnék:S
a döntőben a rajtnál olyan volt mintha kötéllel megrántották volna mellőlem 2-3 autót egyből kaptam amit képtelenség volt behozni,ha van 5 méterem utolérem mert nagyon jöttem fel rá ,de így kikaptam elvileg 0.08mp-el de még nem láttam időt csak amit bemondtak!
Ringről most nincs olyan rossz véleményem a körülményekhez képest ,egyedül az a baromarcú speakert kéne már kivágni onnan mert ostoba, az autókhoz nem ért csak fikázza őket és semmi fontos információt nem mond hogy csak a számokat sorolta a nézők tuti nem tudták követni hogy most ki kivel és miért:S
plusz nagy gáz volt hogy nem volt időkijelzés
pénz megkaptuk, a múltkorit is ez rendben volt
kicsit összefoglalom a két hétvégi versenyemet!
Rábaringre úgy mentünk hogy péntek éjjel rá lett téve az új msd gyújtás,kipróbálni már nem tudtuk.
Már amikor az első körben álltam fel a rajthoz a rajtprogram össze vissza kapcsolt be,aztán elrugtam elforgott 9000ig utána ,mintha levennék az akksi sarut és megszűnne az áramellátás megállt és betorpant,aztán ujra beindult és ment tovább!
egész nap próbáltunk rájönni a hiba okára de nem sikerült,annyi derült ki hogy 8500-ig tudom forgatni ha fölé tolom akkor előjön ez a jelenség,de olyannyira ,hogy a hondatán a táblát is összekeveri:S
utána már csak igy mentem párat hogy belőjjem magam erre a fordulatra igy 13.2 13.3 at tudott konstansan de 4.be már ugy ment be néha hogy volt hogy túlforgott és 10méterrel a cél elött már leállt!
emiatt nagyon szoros lett a kategória amibe 4en voltunk,első körben a samárral mentem óvatos rajt utána csak az figyeltem hogy mikor váltsak hogy magam mögött tudjam tartani!
Aztán jött a meglepetés ,Csokinak elszállt a rotorja igy felsem tudott állni a döntőre
Így a Corsával döntőztem ,tudtam hogy az elején megfog lépni előlem de figyeltem rá hogy nehogy a stressz miatt túlforgassam már az elején ,és bizony tényleg jól meglógott és kb 370m-nél érhettem utol de már 8500felett jártam és imádkoztam be nem torpanjon mert akkor vége, abban a pillanatban lerepült a mocitetőm amit nagy idegességemben nem rögzítettem le középen
de végül sikerült nyerni,nagy izgalmak árán
nagyon diplomatikus válasz,megértelek hogy nem akarsz mindent elmondani nehogy megüsd a bokád,remélem tényleg igaz és lesz lehetőséged hogy fejleszt a raptort ,tőled igazán nem sajnálom mert megérdemled ,régi motoros vagy már közöttünk!
Igy van ahogy írtad,ez egy úgynevezett vállakozás ami hol jobban hoz ,hol kevésbé, de ne a résztvevőkön és az ott dolgozókon próbáljuk behozni a veszteséget,neked sem mondták volna ha teltház van hogy huu basszus szétkerestük magunkat dupla pénzt kapsz
Tényleg egy rosszul kitalált időpont volt,pláne hogy ezek szerint titeket is jól megszivattak a másnapi versenyen ,betesz az egésznek hogy szétvan túrva minden,de amúgy egyébként iszonyú nagy szerencse hogy csak ennyien voltak ,mert ha szokásos versenyző és nézőszám kijön ott teljes káosz lett volna! igy is nagyon félek még a 11.ei verseny miatt hogy mi lesz ott!!!
Na jó részemről a témáról leszálltam ,Zoli tényleg ügyesen elvarta a dolgokat
Na és mesélj már hogy akkor a sok elhulott motoroson kívül mi volt a versenyen?
Hogy végeztél?
Rendben Zoli tényleg köszönjük a közbenjárásodat,tényleg te vagy az egyetlen ember akire mindig lehet számitani szervezőként legyen bármilyen problémánk,de kérlek ezt hagyjuk hogy tévedtek
köszönöm a kedves szavakat a géppel kapcsolatban, de úgy látszik Zoli jobb belátásra bírta a másik főmuftit hogy jobban járnak ha nem marják el a profikat onnan
nézd Zoli kedves tőled hogy védelmedbe veszed őket,de Schuszival a végén odamentünk a főguruhoz és ő mondta hogy bocsi srácok nincs pénz mert hogy ki van írva a honlapra is hogy csak az Ob futam pénzdíjas nála! Szóval ez nem gondolnám kavarodásnak csak egyszerűen kevesen látogattak ki és gondolták ezt a kis pénzt megmentik még
Bizti vagyok hogy a te kezed van a dologban hogy mégis kapunk amiért köszi,de pl akik vidékről jöttek vagy mint Ötvös Tibi aki Kassáról jött nem hiszem hogy be benzineznek ezért mert többe kerül a leves mint a hús!
én is pl dolgozom tuti nem tudok bemenni érte akkor buktam?
nem lehetne hogy akik nem tudnak elmenni érte azoknak elhozod a köv.versenyre?
Mi is kint voltunk a Ringen sajna
Összesen 2őt mentem ,tapadás 0, 8.2-öt mentem 146-al, 2.4-es 60lábbal!
És újra bebizonyosodott hogy ez a verseny nem a versenyzők miatt van és létezik hanem a giccsparádénak,nem volt meg összes profi kategória így kb 250.000ft kellet volna kifizetni a végén gondolom tuti belerokkantak volna anyagilag,de persze Gáspár Laci,Tommyboy meg a többi sztárnak biztos kifizették a gázsiját mert ezektől a dolgoktól lesz jó a verseny és szinvolnalas
Sajnálom kicsit Zolit mert ő ugyan megígérte hogy lesz pénzdíj szerintem nem rajta múlt,de szánalmas hogy ennyi profi versenyző nem ér meg ilyen csekély befektetést holott mi sokszorosát tesszük bele hogy egyre jobbak legyünk és jobban teljesítsünk!
Szerintem a nézők miattunk jönnek ki és nem a romantikos Katinkáért!
Régóta tudjuk hogy csak magunknak csinájuk de hogy miért kell mindig a pofánkba szarni azt sosem fogom megérteni
Lenne pár kérdésem ha tudsz rá válaszolni!
Pénteki Hringgel kapcsolatos,ugyanaz a szabályrendszer mint nálad?Tehát 2 mért eredménynek kell lennie hogy döntözhessek?
a bejáratnál kell szólni a vipre szeretnék bemenni és ha jól értelmeztem az plusz egy 10es?
illetve hogy ugyanugy pénzdíjjas e mint nálad a profi kategória?
köszi
Az még édes kevés lesz a Dani ellen mert 0.004e sreakciókat nyom akkor ba...tom az 1tizedes különbséget
Még aznap éjjel lenyomtam az ebay-en reggel ki lett fizetve,ha péntekig odaér amcsiba a cimre akkor jövő7 keddre itthon van ,ha nem akkor megszivtuk és nem lesz meg Május10re
ja és amúgy meg hogy bántanak a Hondaforumon tényleg kapják be én nagy hondafan vagyok mégsem ismerem csípőből az összes évjárathoz tartozó motorfajtát, pláne az újakat
Az a fórum tele van kétlábonjáró lexikonnal ,de a lexikai tudás mögött az égvilágon semmi technikai tudás nincs
Jó leszel nekünk Frankieboy most már ismersz szinte mindannyiunkat ismered az autóinkat,és egyre kevesebbet tévesztesz ,nem ugy mint az okostojás a Hringen
Biztos fogsz még baromságot beszélni de ezért szeretünk:P
És a legfontosabb hogy felhívod a jócsajokra a figyelmünket