Megjöttek a drón felvételek és jól látszik rajta, hogy 80 méternél volt valami a bal pályán amit?l megcsúsztam, sajnálom, mert jó futam lett volna, a rajt és az eleje valóban rendben van, de utána muszáj volt korrigálnom.
Ez a donto, en csak a feher elleni futamod lattam, amikor a masik palyan voltal.
De ez a donto igazan jol indult neked, kar, hogy nem tudtad megorizni ezt a szep elonyt.
Lehet a kovetkezo versenyen mar jobb lesz a ragacs is, gondolom a hasznalattol csak javul.
Hát, ha jól emlékszem akkor 1,065 hatvan lábat húztam ez bármelyik ProMod autónak egy Európa bajnokságon is még elfogadható, és mindezt a bal pályán tettem. Kb. 50 méternél 20-21 méterrel vezettem, a reakció id?m nem volt a legjobb 0,269 , de még így, a nyugdíj el?tt az is elfogadható, a gázállásról nem akarok beszélni, mert kiröhögnél, hogy miért nem nyomom le a gázpedált :-) Kb. 80 méterig minden rendben volt, aztán lejöttem a ragacsról és nagyon megcsúszott, aminek az lett a következménye, hogy el kellett vennem a gázt. A többi már történelem és Tuboly Csabi nyerte a futamot.
Amikor lattam, hogy a mai mediasok felmasztak a rajtnal a furgon tetejere filmezni, nekem is eszembe jutott, hogy mennyi idot toltottem fent a kapun.
Nem volt nalam jo kamera, de amivel felvettem a futamod azon ugy tunt, hogy bar a 60 lab nem rossz, de elegge elkapart az auto. De persze ilyen 60 labakhoz en nem mertek, csak meglepetett.
Bocsika, kicsit elfoglalt voltam egyszerre a szervezéssel és a versenyzéssel. Nagyon örülök, hogy ott voltál, legközelebb a rajtkapu fels? sarkát szabadon hagyjuk, ha esetleg fel szeretnél mászni rá :-)
Gyere ki holnap KiskunDragházára! Nem tudom mit kellene csinálni, de én szívesen lemondok a saját facebook csoportomról, ha itt visszajönne az élet.:-)
Teljesen utcai gumival Pirelli P Zero Nero GT 2.5bar nyomáson :-) Az A4-es kategóriámba 9. lettem.
Sok gyors autó volt. Ákos az X1/9-el verhetetlen ebbe a katba :-)
Fog ez még javulni
A motorban még van, csak a váltó nem biztos, hogy tovább terthelhet?.
Tesztelni, motort hangolni, tanulni mentünk.
Minden jól haladt, és a végére még verseny is lett bel?le.
Igaz, hogy T.Tamás gyorsabb volt a dönt?ben, de ez így volt a helyén.
Ave az elején ez 2G fölött van? Vagy tévedek?
Kunmadaras:
folyamatosan javuló eredménnyel: 8.39
1/8-on csak a Lencsés volt jobb nálam.
Nagyon sokat tanultam ezekb?l a futamokból, még mindíg emésztem az élményt.
OK! Nem baj. A cél, a 9-es id? meglett, ez a lényeg.
Kérdezted a kezelt pályát.
Kunmadarasra szeretnék menni 25-én, de át kell építenem az üzemanyag rendszert, ezért nem biztos, hogy összejön.
Ha mégis, akkor a motor hangolása lesz a f? cél.
$
Te Ave, tényleg kiestél ebb?l egy kicsit, a 0.8 hatvan láb a TopFuel autó és annak se rossz, jó pályán 6 G felett és 7-8 ezer lóer?vel. Az id?mér? pedig típusilag megegyezik a Tökölivel.
30 fps a video. 24 kepkocka (0.8mp) utan itt tartassz. Meg a lampanal se vagy, a 60 labas fotocella narancssarga doboza pedig a lampa utan van par meterrel.
A hajtassal akkor nem lesz gond, az biztos, egy jol tapado palyan osszejohet a 0.8-as 60 lab. Fogod erezni a kulonbseget!! Ez most 1G korul max lehet, ezt meg en is tulelnem siman. De 0.8-hoz minimum 3x ennyi kell.
Persze, hogy nem vagy hibas a balesetert. Nagyon jol meguszta!!
Mikor mesz vele kezelt palyan? (Kunmadaras vagy Lachaza)
Hi!
Hát nem tudom mennyire elmérés...
Az biztos, hogy az els? futam jól sikerült a másik kett?höz képest.
A rajtban nem forgott el a kerék annyira, mint kés?bb, másik rajtprogrammal, a váltást is máshogy csináltam.
A célvonali sebesség is magasabb volt.
Én nem tudom, technikailag hogy történhet elmérés, ehhez nem (sem) értek.
A váltó: két fokozatú Shorty Powerglide.
Igen, Káldy P. break-elt egyet, én nem tudtam mit tenni ellene, nem érzem hibásnak magam érte.
Így utólag vicces az eset.
Nem a szárny miatt aggódtam (csak a fényezése sérült), hanem a testi épsége miatt.
Szóval, ha szerinted nem 8:76, az sem zavar, igazán csak Kunmadáron derülhet majd ki.
Azt tudom, hogy szépen megy az autó, úgy érzem, egyre jobban tudom irányítani.
A motorban még rengeteg tartalék van, az áttétel 350km/h körüli végsebességet produkált.
$
Egyebkent tok jo volt egy kicsit feleleveniteni a regi nagy elmeres vadaszatokat. Mennyi ilyen csinaltam... Volt, hogy forditva voltak leteve a rajtnal a fotocella dobozok, alig lehetett beallni, stb. Aztan volt Mexx hekkelese a leirasom alapjan, ami utan vegre lett guard beam. De szep volt az is, hogy megerte tolatni az elrajtolas elott. Eh, a regi szep idok.
De szomoru, hogy ekkora tevedes meg elofordul manapsag. Ez melyik merorendszer egyebkent most? Ez volt regen a Rabaringen majd Lachazan a RaceAmerica elott?
Kikerestem az eredmenyeid:
rajtido: 15:10 (errol van a belsokameras, es ez van 9:30-tol a kulso nezetes videon)
60': 0.848
1/8: 5.535 @ 194,595
1/4: 8.756 @ 247.423
rajtido: 16:13 (Videon ez van 1:02:00 korul a kulso nezetes videon)
60': 1.817
1/8: 6.449 @ 195,122
1/4: 9.666 @ 233.766
Kikockaztam a belso kameras felveteled, a 0.848-as 60' lab az K nagy elmeres, inkabb 1.8 mp az. 0.8mp-t csak kezelt palyan, egy szuperul belott motor/hajtas tud.
A celbaerkezesig 9.7mp-t latok eltelni a belsokamerason. Es eleg sok rolloutot engedtem az elejen, nem az elso mozdulastol mertem.
De a 9-es ido is szep kezdet. Kiskunlachazan siman tudsz 0.8-as 60'-at, ha az auto is tudja. Foleg a hajtasra gondolok. Tenyleg mi a van a motor es a hatso difi kozott? Milyen valto? Hangbol nem tudom kitalalni, az elejen nagyon sokaig elkapar.
Btw. 10:30-nal szepen atesett ha jol latom Kaldy Peti az autodon. Jo, hogy nem tort le a szarny!
Ez milyen motor, nem ismerem fel.
Atneztem ket videot is Fertorol, de egyiken se vagy rajta, pedig jo lenne valamit latni.
Ha talalsz rola kulso videot, vagy fotokat, linkeld mar ide, plz!