Szia, köszi!
Már múltkor Fertõn is ezzel a gumival mentem, hozott 1 tizedet. 2008-ban voltam kint utoljára Lacházán, gondoltam kimegyek a Hondatalira mérni egyet. Brutálisan jól tapadt a pálya, nagyon nagy élmény volt:
60 láb: 2.1; 1/8: 9.066@124,22; 1/4: 14.096@156,28
Ez Fertõhöz képest majdnem 3 tizedes javulás 402 méteren, viszont a végén már megfogott a gumi, így a célvonalim az csökkent (volt már 159 is).
Tudom, hogy nem ûridõ, de D16A8-hoz képest nem rossz...
Hori,
Kár, hogy leléptél vasárnap, a futamod nem volt beugrás, szóltak is, hogy mehetsz mégegyszer.
Valami gáz volt a karácsonyfával, ezt a szervezõk is látták. Én utánatok mentem bye-t, szándékosan nem kapkodtam el, meg sem mozdultam, a zöld lámpával együtt jött a piros nekem is. Aztán a döntõben is ugyanez történt...Lehet, hogy nem jól tudom, de elvileg a karifának olyan állapota nem is lehetne, hogy stage-elés után sárga aztán zöld és piros egyszerre, tehát az összes lámpa ég. Beugrás esetén nem csak és kizárólag a pirosnak kellene világítania?
A kupád nálam van, valahogy majd eljuttatom...
Tiszta sor, idõ kizárva, ez így rendben.
Csak, hogy jól értsem:
Lemennek az elõdöntõk. Az adott kat-on belül a középdöntõre marad 2 páros, mondjuk A-B, továbbá C-D.
Ezek után A-B lefutja a futamot, A nyer.
C és D nem tudja lefutni a futamát, mert itt megszakad a döntõ.
Ezek szerint akkor B kiesett, A, C és D között pedig kvalifikációs idõk alapján lesz felállítva a rangsor?
Az a baj, hogy ha elszúrtok valamit és valaki kérdezni mer, akkor az le van ugatva és megy a mellébeszélés.
Nem tudom, hogy feltûnt-e, de nem most vasárnap estem be elõször a versenyedre, évek óta járok, ha másért nem, akkor talán ezért megérdemeltem volna egy normális hangvételû válasz...
Tibit senki nem kavarta meg. Amikor rákérdeztem Te voltál az, aki kijelentette, hogy a döntõkben lefutott idõk alapján lett felállítva a rangsor, ezt a szemembe mondtad és más is hallotta! Majd miután felhívtuk a figyelmedet arra, hogy én bye-t mentem, akkor esett le a 20 fillér, hogy itt vmi nem ok...Szerencsére Tibi kapcsolt és levágta, hogy mi a helyzet és rögtön korrigált is, utólag is köszi neki!
Az, hogy nemzetközileg ill. más versenyeken mi helyzet, az csak kérdés és pusztán kiváncsiság volt, 5 soron keresztül írtál rá, választ mégsem kaptam.
És még folytathatnám, de annyira felesleges....
Megértem az álláspontodat, de nem értek egyet vele, fõleg azzal nem, hogy én is ezt tettem volna....
Neked is szombaton kellet volna kijönnöd elkezdeni kínlódni, akkor biztosan az 1. helyre kvalifikálsz és nem lett volna szükség a kavarásra...
Ráadásul a pontversenyben behozhatatlan vagy, emiatt nem kell volna aggódnod.
Na mind1, hagyjuk.
Peace!
Teljesen igazad van, hogy le kellett fújni a verseny, sõt abban az idõben el sem szabadott volna kezdeni. A katomban én mentem elsõként egy BYE futamot, nem kapkodtam el, de így is életveszélyes volt. Ha a rendezõk feladata a biztonságos pálya biztosítása, akkor már az elején be kellett volna vállalni a döntést és nem pedig végigkérdezni a versenyzõket, hogy akarnak-e döntõzni…
Azt viszont még most sem értem, hogy mi történt A2-ben? Ezt jó lenne helyre rakni:
4-en maradtunk a döntõre, kvalifikációs sorrend alapján:
én: 14.4 s, 1. hely
Peti (fekete cerka): 14.9 s, 2. hely
Hori (piros civic): 16.x s, 4. hely
Opelos(?) srác: 18.x s, ? hely
Döntõk:
1. Mentem egy BYE futamot, a pálya állapotára való tekintettel, no meg hogy BYE futam lett kb. 30 s
2. Hori ment Petivel, Hori nyert
3. Ha jól emlékszem, akkor az Opelos srácot már nem engedtétek el, mert ekkor szakítottátok meg a versenyt és azt mondtátok, hogy kvalifikációs idõ alapján lesznek kiosztva a kupák
Ezek után Hori odament magyarázni nektek és a díjátadón elõször a következõ sorrend született:
1. hely: Hori
2. hely: én
3. hely: Opelos srác
Arra hivatkoztatok, hogy a döntõkben elért idõk alapján alakult így a sorrend. Ekkor mondtuk, hogy a döntõben én BYE futamot mentem, tehát ez így nem ok.
Végül én lettem az elsõ, Hori a második, Opelos srác a harmadik.
Azért elég szar érzés volt két nap szívás után a dobogón cserélgetni a kupákat…
Ez így valahogy nagyon nem kerek. Az elsõ és a harmadik hely kvalifikáció alapján, a második pedig döntõ futam alapján lett megállapítva? Most ez hogy is van?
Ez a kérdést bedobnám a közösbe is. Van-e (esetleg nemzetközi) szabály v. gyakorlat az ilyen esetek kezelésére?
Tökölön egy hónapja hasonló eset történt, ott viszont A2-ben a döntõ futam elõtt fújták le, tehát csak az 1. és a 2. hely volt kérdéses, mégis törölték az eredményeket és a kvalifikációk alapján történt a díjazás.
Érdekelne Kohári Zoli és a lacházi versenyzõk véleménye, hogy ott ilyen esetekben mi az eljárás…
Szerintem Hori nem volt korrekt a reklamációd, ennek köszönhetõen egy nagy kavarás alakult ki és egy öszvér megoldás született...
Engem ugyan nem érintett a dolog, mert kval. alapján is elsõ lettem volna, csupán nem volt sportszerû az olyan versenyzõtársakkal szemben, akik két napig szívtak és jobb kvalifikációs idõt mentek nálad...
Köszi!
Nem volt idõnk ránézni a vasra, még törjük a fejünket.
Idén 50-60 kilóval könnyebb az autó, elvileg erõsebb is (érzésre mindenképpen), hátszél is volt, mégis fél másodperccel szarabbat mentem, mint tavaly...
Lehet, h visszakerülnek a tavalyi kipu tengelyek...
Teljesen jól tettétek, hogy megadtátok neki a lehetõséget, nem ezzel volt a gond, ez így sportszerû. Csak addig akadálymentesíteni kellett volna a pályát, hogy a többiek gond nélkül tudjanak rajthoz állni.
Na mind1, összességében jó verseny volt és szpíkerként is megálltad a helyed!
Gratulálok minden versenyzõnek és dobogós helyezettnek! Sajnos én lemaradtam róla, de így is jó kis verseny volt tegnap.
A visszatérõsávos dolgot én is megszívtam, tolatnom kellett ahhoz, hogy a T. távozók ki tudjanak jönni. Erre a jövõben talán lehetne az a megoldás, hogy a döntõk és díjátadó alatt nincs kimenetel és kész!
Amit ezen felül durvának találtunk az az, hogy az egyik amcsi autós versenyzõ felvonult döntõzni, de vmiért nem indult el, kategória ugrás volt, ezzel nem is lenne gond. A probléma az, hogy nem vonult le, hanem ott depózott a burn-out zónában, a többi döntõzõnek meg kerülgetnie kellett. Szerintem kategóriáktól függetlenül mindenkit megillet a tiszta terep, hogy rendesen tudjon gumit melegíteni és rajthoz állni!
Mindent összevetve tartalmas nap volt a tegnapi, érdemes volt ott lenni.
Igazán nincs mit, legközelebb is szívesen segítünk! A Cimborám annak idején Suzukival versenyzett, vágja a témát rendesen!
Gratulálok az eredményedhez, ügyes és lelkes voltál, csak így tovább!
Rábán találkozunk (megpiszkáljuk majd egy picit a gyújtásodat )!
Vasárnap reggel, amikor zuhogott, azt hittem, hogy lefújják az egészet. Aztán megkérdeztem az osztrák szervezõ srácot, hogy lesz-e verseny? Azt mondta, hogy persze, aztán az égre mutatott, hogy el fog állni az esõ, 1 óra múlva kezdünk. Így is lett. Aztán hol esett, hol nem, ennek ellenére végigtolták az egészet.
Hát igen, elég kemény volt két napig ázni-fázni, teljesen õszire fordult az idõjárás.
Mi péntek este indultunk Pestrõl, Gyõrben trélerre raktuk a vasat, szombaton éjjel 1-kor érkeztünk meg. Egész éjjel se esõ, se szél, gondoltam, megint melléfogtak az idõjósok. Aztán szombaton mire elõször rajthoz tudtam állni, már esett. 2 napig esett-elállt-esett-eláll...
A szervezõk a körülmények ellenére nagyon ott voltak a szeren, segítettek és elég jól összhangban dolgoztak. Tetszett a kvalifikációk lebonyolítása is, így mindenki sorra tudott kerülni, nem volt tolakodás és a motorosok-autósok közötti feszültség sem.
Számomra kiábrándító volt a magyar autósok jelenlétnek hiánya, összesen 3-an voltunk. Motorosok sokan jöttek és sok kupát vittek.
A Mini 2. fokozat nélkül is brutális volt, engem kiejtett, így lettem harmadik. Hori is birkózott vele, de végül elverte.:-) Ismét gratulálok Hori-nak!
A díjátadón jó volt hallani, ahogy számtalanszor felcsendült a magyar Himnusz! :-)
Hát röviden ennyi történt...
Hori!
Mikorra értetek haza?
Az a baj, hogy pl. Tökölön, ugyanezzel a nyomással 6500-7000-rõl kellett már indulnom, hogy ne fogjon vissza, még fújnom is kellett bele.
Sztem kicsi, kevés, sovány a nyomaték és ezek a gumeszok nagyok hozzá...:-(
195-ös gumesz, lehet, hogy 14-es és keskenyebb jobb lenne, de arra gondoltam, hogy ha még fejlesztgetek egy kicsit, akkor a moci teljesítmény majd felnõ hozzá...
2 bar körül van, próbáltam már lejebb engedni, de ahhoz a moci gyengének bizonyult, eddig ez tûnik a legjobb beállításnak...
Igen, lehet, hogy van az osztrák cerkában vmi okosság, mert múltkor néztem rajtjait, az elindulásai alapján nem gondoltam volna, hogy 13-as idõ megy.
Köszi! :-)
Így van, az enyém nem vti/ivt/vtech, sima D16A9 blokk felújítva (dugók, csapágyak), könnyített lendkerék, kipuff, szívósor, emelt sürítés, tengelyek. ToyoR888-at használok, ehhez képest a 60 lábak elég szarok: 2,3-2,4s :-(
Az osztrák cerka tényleg nagyon ütõs, annyit láttunk, hogy B16A2, ITR váltó, szívósor, leömlõ, aztán ki tudja, hogy milyen okosság lapul még benne...
Szia,
Köszi, igen összejött a második hely, szerencsém volt.
Az idõ kegyes volt hozzánk és ami pozitív csalódás:annak ellenére, hogy sok volt a versenyzõ, gyorsan pörgették a futamokat, nem volt pöcsölés, mondhatni, hogy a pálya kihasználtsága közel 100%-os volt. Ezért mindenképpen köszönet jár a T. Szervezõknek, csak így tovább!
Üdv.
S.
Nem ferdítek, ott voltam sokad magammal, határozottan állítom, hogy az esõ az amcsi díjátadó alatt kezdett el szemerkélni!!!
De tegyük félre az esõ kérdést! Önmagában szerinted normális dolog az, hogy esõtõl függetlenül leállítunk egy döntõt a díjátadó miatt?
Ne kezdjünk el összemérni, hogy kinek milyen szívással jár ez az egész, minden kategóriának, minden autónak meg vannak a maga szívásai, kényelmetlenségei.
Pl. Neked hosszabb ideig tart az összepakolás, trélerezés stb. , én meg nem egyszer órákat állok a sorban, mert nem tehetem meg, hogy bent parkoljak és akkor guruljak oda a rajthoz, amikor akarok, de ez is érthetõ, csúcstechnikás épített autókkal nem lehet könnyen manõverezni, nem állhatsz fûre, tiszta sor, nincs ezzel gond. Minden kategóriának megvannak az elõnyei és hátrányai.
Amúgy meg pont azt írtam, hogy napközben pörgõsen mentek a futamok, semmi olyat nem írtam, hogy a dragsterek bárkit is feltartottak volna, mindenki tudott annyit menni, amennyit akart. Ebbõl a szempontól nagyon jó volt, élveztem a versenyt, az idõmön is sokat javítottam, csak a döntõ megszakítását nem tartottam/tartottuk korreknek, amit valszeg esõ nélkül jobban toleráltunk volna.
Ennyit szerettem volna mondani, nem vagyok egyedül a véleményemmel, de nem adom fel, a pályán küzdök tovább, ha minden jól megy augusztusban találkozunk.
És gratulálok az eredményedhez, nagyon látványos futam volt!
Én biztos nem mentem volna úgy oda, hogy "öcsém"...
Volt egy srác, aki szól, de el lett hajtva...
Na mind1, így is hozzá lehet állni, de már elég sok versenyzõ (akik komoly technikával érkeznek) érzi azt, hogy ez csak a dragsterekrõl szól, a többiek csak statiszták, tölteléknek kellenek, de nem írják le, mert mondjuk nem tudnak magyarul.
Elgondolkodtató...
Én a magam részérõl befejeztem a fertõszentmiklósi versenyekkel kapcsolatos kommenteket, teljesen feleseges bármit is leírni...
Nem értem, hogy miért írod, hogy mindig a hibát próbálom keresni!? Rendszeresen olvasom a fórumot, ritkán szólok hozzá, de soha nem köpködök senki. Leutóbb az évadnyitó versennyel(2010.05.09) kapcsolatban szóltam hozzá a dolgokhoz, ahol tényleg szervezési és gépátvételi hibák voltak, de emellett ez is leírtam:
"amúgy a döntõk pörgõsen mentek, a szervezõk normálisak és segítõkészek voltak."
Kívánom Neked, hogy versenyezz sokat, kerülj be a döntõbe minél többször, de nem kívánom, hogy átéld azt, hogy rajtra készen ázol az esõben, míg mások ceremóniáznak...