Meg is lett az eredménye! Este bovden szakadás M3 bevezetőn. Beraktam manuál 3-ba aztán go vissza műhelybe. 1-re szétbombáztam. Innen csókoltatom a kipufogó gyártódat, aki biztosan sajnálja, hogy a hátsó tengelynél kénytelen volt egy bontható kötést berakni, de én jobban örültem volna egynek mondjuk az első két méteren is. Volt némi műanyag törmelék is odabent. Már minden rendben, reggel volt nálam Uri, ráolvasott és működik a gép.
11-én pedig mész és megmutatod, milyen az, ha odafigyelsz mindenre!
A célszámok: 1,9 / 8,2@144 12,6@180 Szóval gatyót fel!
A fejlesztésről: Nálunk is új tengely van, így a régit kidobhatod amit majdnem megvettél, de olcsóbb volt ugyan azt "kifejleszteni". Érdekel még valami?
Sajnos - idő hiányában - nem vettünk vissza az anyagból, így nem futotta meg azt, amit tud. Meg Árpi sem tud négy dolgot megjgyezni egyszerre, pl. a kétszer melegítsd meg a gumit-ra bólogat, majd a stege-ben jön a "pa-pa-pa-pa-pa" Meg nem találta meg a megfelelő fordulatszámot sem a rajthoz. Kellett volna még párat mennie.
Az autó erős, a pilóta még benne hagy a rajtban 5 tizedet.
60 láb 2.2s
Sokat dolgoztam a fejlesztésen, elment rá a tegnapomból vagy három óra.
Részemről jól szórakoztam mögötte, mint megfigyelő egy profi 6 kategóriás Toyota Corolla D4D-ben mint megfigyelő. Szórtm pár 18@115-öt.
Ja, itt köszönném meg Laro-nak a kis "tolmácsolási" segítséget.
Nem hülyéből vagyok, tudok olvasni és értelmezni. Cry azt mondja, hogy ne sírjunk, (bizti levédte) meg egy rakás hülyeséget amit ő ért/értelmez félre.
De én befejeztem. Elmondtam amit akartam és a továbbiakban nem érdekel.
Két dologra térnék ki azután megfogadom a tanácsomat és nem vitatkozok idiótákkal, mert legyőznek a rutinjukkal.
"Az ő kocsija volt már padon és ismert az eredménye is, ellenben a tietekével. Ráadásul ugye mind időben, mind sebességben jobb mint a tietek. Most röhögj!"
2009-ben saját bevallása szerint is (amit most le foga tagadni) végig metanaolozta az évadot. De ne gondold, haogy a nyamvadt 277 lovára 58 lovat a metanol tett rá. Idén kiderült, hogy volt ott nitró is, amit szintén meg fog cáfolni.
Amúgy az enyém is volt padon és 177 lovam van. Ezzel maradtam le egy motor és hajtás cserés, metanolos és nitrós szartól 5 tizeddel és 2,5km/h-val 2009-ben.
2010-ben pedig -300kg mellett elég 270 ló a 11,8s-hez.
De nincs kedvem röhögni.
"Amit ti itt most rossz szabálynak, igazságtalannak éreztek, azok fent állnának a többi steer dízelesnél is felétek, mivel ők nem költöttek több millát a motorjukra, nincs mondjuk methanolos befecskendezésük, stb és ők meg úgy gondolják a ti kocsitok az épített és profiba kellene mennetek."
Nem figyelsz. Nekünk nincs metanolunk. Másrészt a miénk tuningolt, nem épített. Ne beszélj hülyeségeket.
Khm. Van szerencsém egy-két csekket biztosítani mostanság Árpinak, arra célzok, hogy én vezetem most a sárgát. Nem hétköznapi amit megy! Ráadásul utcai fos, Federal gumikkal megy már 13,5s-et, kezeletlen pályán. Illetve már egy picit kevesebbet. Abban az autóban rajtban marad benn a 0,7s különbség nagy része, plusz abban, hogy eggyel többet kell váltani. Jó gumival, jó pályán egy jót rajtolva, beszórva a sebességeket akár jobb lehet az enyémnél. (Ráadásul valamiért sokkal gyorsabb tud lenni ez a GUC váltó mint az én FJW-m. ) Viszont a jó gumihoz áldozatot kéne hozni, mivel a 312mm-es első tárcsái és böszme 4 dugattyús AP racing féknyergei nem engednek meg ideálisabb méretű abroncs felszerelését. /40 /45 profilú akármilyen jó gumival is csak kapirgálni fog. Az egyes és kettes fokozata pedig ideálisabb az enyémnél:
Maszti: 1: 70km/h, 2: 105km/h / 5500/min (3: 120, 4: 160, 5:200, 6:250)
Enyém: 1: 55km/h, 2: 95km/h / 5500/min (3: 145, 4: 210, 5: 250, 6:330)
A célsebességbeli különbség pedig 20-25 pacit mutat.
A kiállítás még tárgyalás alatt van.
A csajozósról meg annyit, hogy ez a sárga egy puncimágnes.
Nos, akkor elmondom világosan, mert úgy látom szükséged van rá.
Miért én (mi) menjünk profiban, ha nekünk street autónk van? Nem egy motor- és, hajtáslánc cserés harminc éves rozsdaboglya kotvadékunk, kibelezve, hamisítva.
Ha szar egy szabály, akkor lobbyzol, hogy jó legyen. Részemről már csak véleményt mondok, mert kiszálltam a dragból. Hála a szar szabálynak ami miatt elvesztettem a szponzoromat.
Motorerő? PDGabi? Ez nekem új. Szóval 19-20baros kompresszióval nem beszélnék motorerőről. 2009-ben meg folyt bele minden amit csak el tudsz képzelni.
Volt szerencsém nemrég látni egy metanolos motor belsejét, hááát nem csodálom, hogy nincs kompressziója.
Biztos elkerülte a figyelmedet a 2009-es autója és a 2010-es autója közötti pár apró különbség. Tudtommal 300 kilóval lett könnyebb az új kaszni. Ez gecire street! MIRE fejlesszek?
Ja, és hogy kettőnk miatt? Nem éppen, csak más már korábban belátta, hogy felesleges széllel szemben hugyozni. Nekem viszont lassú a felfogásom.
Remélem jövőre tökösebb lesz a szervező és ki mer kötni olyan dolgokat, hogy egy átépítés ÉPÍTETT autónak számít, ami papír ide, vagy oda, mehet profiba. Megjegyzem ez esetben sem fogok versenyezni. Ha valaha fogok, akkor messzire elkerülöm a dízel kategóriákat! De nem fogok. Inkább élni fogok.
Neki már ment 65000km-t, ez a 10000km felújítás utáni futás volt. Amúgy pedig egy gyenge autóban biztos többet megy, mint az a Te példádon is jól látszik.
Köszi Vatanen!
A kuplungra visszatérve: Nem Ő baszta szét, pedig nagy összegben fogadtam volna rá. 0,4mm kopása volt 10000km alatt, csak széthullott a SACHS tárcsa bele . Ilyenkor örülök, hogy Exedy-m van.
11-én pedig mész és megmutatod, milyen az, ha odafigyelsz mindenre!
A célszámok: 1,9 / 8,2@144 12,6@180 Szóval gatyót fel!