örülök ha így vélekedtek, nem rég rakta fel valaki, eddig csak foltokban volt meg, de most teljesen végig lehet nézni.
Ma ez ment nálunk is a műhelyben.
Tudom, és igen így van, ugyanezeket tapasztaltam én is.
Mikor belevágtam a váltásba, a fekete rendszámos kocsim után, nem gondoltam, hogy ekkora feladatba kezdtem. Így utólag mondom, hogy sem anyagilag, sem szakmailag nem voltam felkészülve rá. Nem véletlenül fizetem meg az árát így , hogy lassan haladok.
Az egyik munkánkat a tulajdonos felkérésére, tavasszal az első versenyre ki kell vinnünk egy 402m-es próbatételre.
Ha máshogy nem, úgy kijutok végre.
szurkolok neked, mert egy igazi fanatikus vagy.
Én is az lennék, csak nekem is nagyon lassan áll össze. Pénz itt sincs ,illletve amennyi akad az annyi minden másra kell, inkább a kitartásomat teszi próbára a sűrű fillér által nyújtott elhúzódó lehetőség.
Engem is nagyon motívál egy bajnoki cím, pótmotorra is gyúrok.De valószínű, hogy a 2013-as évben még csak összeszokásra futja, sok tapasztalatot kell begyűjtenem.
Szponzort keresek, nagyon nehéz dió, lassacskán már csak arra kell ,hogy a verseny költségeit állja, a rajtkészséget elő teremtem. Sokat kell kilincselni, és meglehetősen tájékozatlanok a potenciális támogató, sokan azt sem tudják miről beszélek.
Láttam mostanában a kocsid , de ez nem úgy néz ki mint régebben.
Csodálatosnak nem mondanám, inkább amolyan szétbarkácsolt.
Amúgy fasza eredményt értél el idén, grat!
Segítek ha tudok. Most tudok.
Az m40-et jó messzire elhajítod, és beraksz egy is motort.
Elsőre nem tűnik szakmai segítségnek, és nem is lesz az soha ha egyből megfogadod a tanácsom, de ha belekezdesz és egyre beljebb jutsz ,rájössz, hogy igen is az volt.
Láttam 1,9-es is-t 85ezerért is, úgyhogy mégcsak anyagilag se a drágább megoldás. http://www.powerfanatics.com/forum/viewtopic.php?t=621
legörgetsz, és megveszed. És többszörösen jól jársz mintha bármit csinálnál ezen kívül.
majd ezer kiló? Hát meg vagyok lepve.
Miért lehet ez, a híd, vagy a csőváz lenne meglepetés?
Azt meg se kérdezem, hogy jól mértél-e, hiteles -e, meg ilyen amatőr dolgok.
Az utcaimat 1250-nek mértem le, több alkalommal is ,nagyon kevés szórással ,persze kipakolva, úgy ahogy rajthoz álltam legutóbb.
Azt gondolom, hogy attól a kocsitól ez nem lesz nehezebb, inkább könnyebb.
750-et mértem már ezen, valami ilyesmi formában, ( mert azért a számításaimat próbálom ellenőrizni időközönként) de hát még messze a vége.
Valójában nem törekszem súlytakarékosságra, legalább is nem erőszakosan, és nem is gondolom ,hogy ez könnyű lenne.
Igazából én nem is versenyzek, ezért nem olyan fontos, de talán nemsokára oda jutok, hogy újra rajthoz álljak. A többieknek igen, valós probléma,de hát ez mindenkinek gond.
Szerintem egy jó hangvételű párbeszéd tisztázta is volna ezt a pici, nem is annyira nézőpontkülönbséget ,mint inkább, észrevételt.
Komolyra fordítva a szót, veszélyes, és nagy kockázat. Főleg olyan országban, ahol nincs meg a gyorsulás több évtizedes kultúrája. Ott az egyes versenyzők "jogosan", (a szükséges versenyszellemhez hozzátartozva) kardoskodnak az érveik, a jobb nyerési lehetőségeik mellett.
Ez rendben is van, és érthető is, de ilyenkor a felelős szervezőnek kell megálljt parancsolni a felfokozott állapotban lévő versenyzőknek. Így van jól, azért hogy lehessen verseny legközelebb is.
Rendezői- felelős oldalról komoly kockázat a jövőre nézve.Ezt mindenkinek meg kell érteni, el kell fogadni, hiszen érünk versenyzőkért, és nézőkért van. Nem pedig azért, hogy a szervezőt, felelőst bármi nemű anyagi előnyhöz juttassa. Azt kell látni, hogy ez neki se jó.
Bele olvastam a fentiekbe.
Eszembe jutottak régi párbeszédek, amikor én is írtam érzelmi dolgokat, felületesen fogalamztam, és azután meghurcoltak, én meg megsértődtem ,mert műszaki faszságot mondtam.
Ez egy olyan oldal, ahová nem lehet csak úgy beírni felelőtlen műszaki tartalmakat, mert akik itt vannak azok meglehetősen értenek hozzá. Úgy gondolom, hogy teljesen igaza van az érdeklődő, "számonkérőeknek" mert igenis matek, fizika, nomeg kémia és nem színház.
Zolibácsi, kérdésem lenne.
A kocsim váltó alagútját készítem, és a szabályzat 3mm-es lemezborítást ír elő.
Jelen pillanatban 1,5 mm- es a takaró betétlemezelés, a ketrec keretszelvényei között.
Borítsam be alulról is ugyanígy, vagy elfogadjátok ezt az alternatív megoldást kiegészítés képen? http://www.summitracing.com/parts/AAF-ALL69010/?rtype=10
Igen ,félre értettem, azt hittem rosszul esik, hogy nem vagy benne.
Másrészről pedig pont nem az anyagi, és hozzá kellő (nem kellő) tudás gyenge megítélése miatt nem került bele. Változik a megítélés ha promotálást kap. Az elszántság okán,és gyanítom, hogy a Dragracing közbenjárására. Hát most ez egy próbálkozás. A szlalom is benne van, pedig azt meg "minden utcáról beesett Trabantos" is tudja. Ráadásul éves eredménylistával.
Az mnasz elnöke a beszédében azt mondta, hogy ezek a sportok már régen nem amatőr szintűek, félprofi-profi ,és méltán érdemelték ki a lehetőséget. Érdekes mód a másik gyorsulási sorozat nem került bele.
És igaz,
Idehaza a rally az" isten".
Voltam Veszprémben a mikulás rallyn, amolyan pont nélküli záró show-n.
A másodosztály nemhogy vicces, de kimondottan szánalmas, műszaki szemmel pedig sekélyesnek tűnt. Nem is értettem, hogy mi a picsát keresnek egyesek milliós szarokkal ,tehetségtelenül ott. A belátható távon 4 kamerás állt különböző megbízóknak dolgozva, többnyire ,netes oldalaknak, helyi kis tv-knek.
Zoli! Jó lett a kis beszámoló a 2011-es Magyar autosport évkönyvben.
Benne vannak a Tuboy testvérek, Szabyk,Slow,Káldi Peti, Breki, Cry,Pd Gabi, Bertone fityó,Kohi Zoli, meg még nem is tudom, lehet ,hogy valakit kihagytam.
A szlalom díjkiosztón láttam, jók a fotók.
Hogyne emlékeznék a fénykorra.
Jah, a szél csak úgy átjárta a kabint.
Szép idők voltak, lelkesedés is elég volt a jó szerepléshez , ma pedig már fel sem birunk nőni hozzá.
Jó kis versenyek voltak.
Igen ,nincs köze, annyiban azért mégis van, hogy nem feltétlen a jármű vezethetőségi kategóriája szabja meg az egyéb rá vonatkozó besorolást.
Mindazonáltal szemléltetni szerettem volna a gyakorlati részt.
Mert azért egy 1400kg legnagyobb megengedett össztömegű autószállító esetében ne egy klasszikus trailer lebegjen a szemünk előtt.
Normális esetekben a trailer súlya, statikája adja a max terhelhetőségét.
Ha valaki lemond erről, és "alávizsgáztatja" akkor akár bele is férhet. Más esetben építhet egyedi viszonylagosan kis súlyú szállítóeszközt,( akár 1 tengelyest is melynek össztömege 750 alatt van, pl trabant szlalom autó esetében) melynek fizikai adottságához képest kicsi a terhelhetősége. A gyakorlat azonban az, hogy egyszerűen lehazudják a szállítóeszköz önsúlyát, egy másik eszköz papírjaihoz.
Ez a visszaminősítés nem idegen , pl mint annak idején a komolyabb kisteher autókat a raksúly kárára vizsgáztatták , így vezették b-vel.
Másrészről intézkedés.
Lengyel országban az autóút használathoz pályaboxot ír elő a törvény kamion, és busz esetében.
A benzinkúton a kérésünkre közölték, hogy mivel b-vel vezethető a jármű, a nehézpóttal sem kell C, csak B,E, így nem kell "matricát venni.
A rendőr 200km után másképp tudta. Úgy gondoltuk ő tudja rosszul hiszen utánajártunk.
700 euróért megkaptuk a választ,számlával ,pár órás türelem játék , járműszerelvény kobzás után, és kibírtuk röhögés nélkül.