Tényleg, igazad van, most visszanéztem, utána szóltál és nem előtte.
Én csináltam rendezvényszervezést, tudom mit olvasnak el és mit nem, segíteni kell az embereknek mert hülyék. Vagy örülni, hogy mi nem vagyunk azok és hogy ők hogy lehettek ennyire hülyék, ez is egy út.
Majd megtanulják a külföldiek, hogy nem otthon vannak és itt ez más világ.
Azért az ilyen logikátlan baromságokat jobban ki lehetne emelni, magától nem értetődő ez a dolog számomra sem. Szükség lenne jó hangosan felhívni az érintettek figyelmét. Cry asszem be is írta ide a verseny előtt, gondolom Ő is érezte a kommunikáció hiányosságait.
Az európai kultúrába az is beleférne, hogy odafigyelünk a másikra, bár nálunk ez nem divat ezzel tisztában vagyok, sokkal könnyebb elmenni a problémák mellett, ezt nálunk minden részén az életnek tapasztalom. Úgy elköltöznék ebből az országból ha tehetném!
Segítsetek, hiába töröm a fejem, normális okot nem tudok mondani, hogy miért fogják a kocsikat az elindulás pillanatáig? Ennyire lejt a pálya, hogy elgurulnának?
Igen és szét se esett, ez plusz pont, pedig mentek vele elég sokat.
A délelőtt folyamatosan próbálkozó D-s rendszámú GT-R műszaki hiba miatt lépett le ideje korán?
Nem értem ebben a videoban hogy tudták megoldani, hogy nem voltak csumpli kapirgálós utcai userek. El kell küldeni a TV-s barátainknak, hogy azért ne ilyet, azzal munka lenne, de azért egy kicsit próbáljanak közelíteni ehhez.
Megnéztem a videot, Ave nincs igazad.
Elmondta a narrátor, hogy azokat a kategóriákat sorolja ahol ki is volt a tábla, valljuk be ez jogos.
Azért lenne kritikám is, a szaros fehér mercit, meg a piros fiátot minek kellett ennyit mutogatni?
Olyan érzést kelt, mintha még mindig a suzukis hülye gyerekek sportja lenne ez.
Ugyanakkor a videoban ott vannak a kemény gépek is..na azokkal kellett volna promózni az elején, nem az utcai kapirgálókkal.
Akkor ez most pont összejött, szerencse, hogy nincs baj, viszont mindenképpen tanulság.
Továbbra is azt mondom, hogy a helyedben beállnék az első sárga lámpáig, amikor a másik beállt 2 sárgára akkor begurulni, als bekapcs és rajt. Kérdés van e annyi időd, hogy ez működjön amire elindulnak az indító fények.
Igen, szerintem is így kéne tenni, akinek van veszteni valója, magának kell a helyzetét irányítania, hogy ne legyen probléma.
Boti, ne adj lehetőséget máskor erre, főleg idegennel szemben nem.
figyi, mi is kemények voltunk és kibírtuk 20 méterről minden segédeszköz és fülbefogás nélkül, füldugóval kb pont ugyanannyi terhelés lehet 3 méterről Mondjuk mi nem sokszor csináltuk ez tény.
Hát én erre nem vágnék fel a helyében. Szégyen ez az ország, itt a lopással és a csalással lehet elismerést szerezni. Jobb helyen erről mindenki hallgat, nálunk nemzeti büszkeség tárgya.
Amúgy már megnyaltam, csak nem láttad Viszont meghúztam közben a csípőmet amikor a lábam között áthajolva a seggemet kikerülve a 4-es 5-ös csigolya környékét megnyaltam, félek még egyszer nem tudom megcsinálni.
A ki tud nagyobbat mondani versenybe én is beszállnék egy sztorival:
Odamentem az egy hibapontos vizsgalapommal a végén a felügyelőhöz és megmutattam neki, hogy egy kérdésnél hibás a gép által igaznak vélt válasz és az általam bejelölt a jó. (megköszönte, hogy szóltam, egyből hibátlan lett a lapom)
Na ha valaki ennél is tud jobbat megnyalom a hátam
Jah, ami sok idő, az a vizsgák közötti várakozás, 2-3 hét. Szóval mire megkapod a jogsit, az lehet 3 hónap is. Az oktatótól függ, be mer e jelenteni vizsgára korábban, de ha közben megbuksz egy másikon azt az időpontot is bukod.
Nincsen szükséged a vontatáshoz C-E-re elég a B-E is.
Az idő nem olyan sok, 2 alkalom volt az oktatás, egy alkalom a vizsga, aztán 2szer voltam rutinon, a másodikon volt a vizsga is, ugyanez forgalomban. összesen 8-10 nap (ami nem egész nap, csak napi 2-3 óra). 110ezer volt kb. 2 éve
Azt kellene végre tisztázni mit akarunk elérni, merre menjen a sportág.
Mindenki tolja a maga szekerét, mert nincsen koncepció.
Zoliék azt mondják a profi téma döglött, elindultunk visszafelé az utcai autók felé, ehhez mérten kell ezt is végig gondolni. Márpedig ha nem az a cél, hogy előbb utóbb mindenki topfuel-el, vagy funnycar-al menjen, akkor a gyorsaság már nem is kell, hogy akkora szerepet kapjon.
Inkább kitartási verseny lesz, hogy ki az aki kimegy mindegyik versenyre és ki az aki nem robban le a döntő előtt.
Semmi, csak több fronton futottam bele olyanba, hogy én akarok jót valakinek, a végén meg én leszek a hülye miatta. Innentől kezdve, beindult a leszarás funkció. Bocs, ha nagyon pátoszos lett az előző, mintha valami komoly dolog lenne, nem volt szándékos, csak nem akartam részletezni.
Az elmúlt két napban történtek velem olyan dolgok, hogy kicsit másképpen látom a vita hasznosságát bármiről is, így erre sem reagálnék. Sajnálom, tényleg nem ezzel akartam részemről lezárni, de ez van.
"Nem.
És nem is lesz, mert minden nap teszek azért, hogy ne is legyen."
Álljunk meg egy pillanatra, ezen gondolkozz el azért, mit is írtál itt.
Elgondolkodtál?
Akkor válaszolj erre a kérdésre:
Mi van ha ebben akadályoz valami?
A Barkas pedig egy olyan terv része volt ami nem valósult meg, és arra a tervre egy általad említett jobb alap teljesen alkalmatlan lett volna.
Most megyek úszni, majd holnap elmesélem mi volt a terv és hogy miért nem valósult meg
Már ha érdekel
Olyan érzésed sosem volt, hogy áll az udvaron egy autó amit évekig szerettél, de most romokban van és tudod hogy nem tudod elkészíteni, és ahányszor hazamész elmész mellette és ez az egész az eszedbe jut minden egyes alkalommal?
Ez szerintem elég ok arra, hogy vigyék akár ingyen, csak ne lássam és ne emlékeztessen arra, hogy mit nem tehetek meg.
Barkas az érdekes kérdés, mivel ott nem a Barkas volt az eladás tárgya, hanem a Corvette amiből készült.
Azt pedig 10 éve birtokoltam, a 10 év alatt kb 7-8 millió lett ráköltve, ehhez képest 800ezerért adtam el, hogy miért?
Ha ingyen vitték volna el az sem érdekelt, mert én csak a ráköltendő 2-3 milliót láttam ami ahhoz kell, hogy újra egy szép használható autó legyen. Tehát az eladással spóroltam 2-3 milliót.
Az hogy még pénzt is adtak érte az külön jó volt, de effektíve nem azért adtam el, hogy vegyek belőle egy hűtőt meg egy mosógépet.
A tapasztalatok amik negatívak inkább más autóktól származnak, amiket itt nem említenék, mert témaidegenek
uh, erre most hosszú lenne a válasz, majd személyesen, picit elbeszélünk egymás mellett szerintem.
A megkeseredésben nem tévedsz, amióta elbaszták a gerincemet kicsit másképpen látom a világot mint előtte. Ettől függetlenül az eladási anomáliák tárházáról szívesen mesélek, az egész baráti társaságom profi az autók elkótyavetyélésében, szeretünk drágán venni, aztán bagóért eladni, mondhatnám ez a hobbink mozgatórugója sajnos
"C6os Corvettel való összehsonlításban feltételezve, hogy stabil a gép nem látok mást amiben elvérezne"
Vicces, mert csak ez volt az összehasonlítási alap, amit te egyből kizártál, hogy a Corvette gyári stabil, nem nehéz szerelőt találni hozzá, míg a tuning autót csak egy helyre viheted ha nem akarsz gigát szopni.
Én csináltam rendezvényszervezést, tudom mit olvasnak el és mit nem, segíteni kell az embereknek mert hülyék. Vagy örülni, hogy mi nem vagyunk azok és hogy ők hogy lehettek ennyire hülyék, ez is egy út.
Majd megtanulják a külföldiek, hogy nem otthon vannak és itt ez más világ.