Én is kint voltam ma.
Reggel 9-re mentem és 12-ig egyedül köröztem a pályán, néha feljött egy Pug 106-os és fizettem 7.000 huf-ot (úgy, hogy előre be kellett fizetnem mellé a holnapi nevezést). Háromnegyed tank benyát elkocsikáztam.
Az idő pont ideális volt és szerencsére akkor kezdett szakadni az eső, mikor eljöttem.
Azt jelenti, hogy pl. egy 10 menetes bérlettel 10x mehetsz fel a pályára.
Tehát mikor a te csoportodnak megnyitják a boxutcát onnantól kezdve ~20percig fennt lehetsz a pályán és annyi kört mész vagy annyiszor jössz le és mész vissza, míg le nem intik a futamot.
Ha mondjuk az első nyílt napon nem használod fel mind a tíz "kupont" akkor a következő kettőn még megteheted.
A kupás asztmák olyan kanyarsebességet tudnak, amit csak a komolyabb utcai autók tudnak űberelni.
Egyik haverom nyert még tavaly kupás asztrás kocsikáztatást nyílt napon, először jót röhögött, mi újat tudnak mutatni azzal az autóval, aztán elmesélte, hogy az egyenesekben való unatkozás után a kanyarokban majd be szart.