|
A Piros jármű mérésének körülményei: | | A Zöld jármű mérésének körülményei: | A világon egyedülálló ez a C3-as Corvette, ugyanis összkerékhajtású. Az első hajtás egy Syclone-ból származik, ami TH400-as automata váltóhoz csatlakozik. Az 5.7-es motort egyetlen hatalmas turbó lélegezteti. Akkora ez a csiga, hogy még egy ekkora motor sem tudja felpörgetni a rajtnál, ezért nitrót használ a rajt megsegítésére. Nitrózni viszont nem lehet álló helyzetből azonnal, ezért a kissé elnyúló megindulás, az első fél másodpercben nem gyorsult még igazán. A transbrake miatt hiába automata a váltó, kézzel kell váltani a fokozatokat, először kevéssel 100 előtt, majd 140-nél vált, onnan végig a harmadik fokozatban megy egészen a célig. Nem tudom egyesben meddig ment a nitró, de az biztos, hogy kettesben egyáltalán nem, csak hármasban nyomta rá 5 mp körül, ez nagyon szépen látszik is a diagramon. A magas negyedmérföldes célvonali sebességet figyelembe véve meglepő, hogy nem tolta végig a futamot, a nitrót már 320 méter körül elvette, majd 360 körül a gázt is. Grzegorz elmondása alapján azért, mert egyelőre eddig ér a váltó, a motort egyelőre nem lehet tovább forgatni (6500) és ilyen teljesítmény mellett a limiterbe belekergetni nagyon kockázatos. A hivatalos mérés szerint ez volt a legjobb autós eredmény aznap, 9.546 @ 236. A döntőben kevéssel kapott ki csapattársától, Marcin -tól (GMC Typhoon), így a második helyet szerezte meg. | | |
|
2009
Augusztus 2 Vasárnap
Kis beszámoló
2009. szept.30
Valamit haladunk.
Diesel Tuning és Gyorsulás! Élménybeszámolók, technikai infomációk a csapatról.
KISKUNLACHÁZA
OB ZÁZÓ FUTAM PART 1
Frissítve :
2010.09.11
2009. okt. 17. Szombat
Beszámoló az október 16-i dragracing.hu megbeszélésről.
Tervek 2010-re, szabályváltozások, versenynaptár...
Fatal error: Uncaught Error: Call to undefined function mysql_query() in /data/webhosting/timeslip.hu/www/jobboldal.php:327
Stack trace:
#0 /data/webhosting/timeslip.hu/www/keret_vege.php(16): include()
#1 /data/webhosting/timeslip.hu/www/virtualisverseny.php(284): require('/data/webhostin...')
#2 {main}
thrown in /data/webhosting/timeslip.hu/www/jobboldal.php on line 327
|